CSODÁK

Te kopár fa, s te barna száraz ág,
Benned születnek a legszebb csodák.
Ma még zörögve sóhajt bús zenéd
S holnap te zenged az ég üzenetét!

Ma még szegényen, búsan fúj a szél,
Fagyos telekről, halálról beszél.
S holnap meg csókol égi napsugár
S elkezd vajúdni benned már a nyár!

Előbb rügyek, félénk kis levelek,
Bennük csodás virág-raj szendereg,
Színek, illatok, álmok, életek,
Hozsánnáznak majd édes éneket.

Öntöznek langyos permeteg esők,
S te mámorosan hordod a jövőt.
az örök nagy Isten rád lehelt.
S az isteni szó új életre kelt.

Néha még tépnek ezernyi szelek,
Tördelik, vágják ágad, gyökered,
Meggyötör vihar, szellő megcibál,
Fölötted dörgés, villámlás cikál.

Lehull virágod, elszáll illatod,
S te mégis, mégis nem vagy csalódott
Az Isteni Végzés teremtő erő
Belőled gyümölcsöket hoz élő.

Ember-lélek, te kopár szürke ág,
Benned is szenderegnek ily csodák,
Ma még keserűen sóhajtsz bús zenét.
De ha veszed az ég üzenetét,

Mint tüzes láva, úgy fut rajtad át,
Elperzselve a bűn halál-fonalát.
S mint levél, virág s gyümölcsrengeteg,
Hozsánnázik Istennek életed.