Összetevők:
- pálm a,
kókusz, repce, napraforgó ,rici nus, sheavaj, kakaóvaj
- kecsket ej,
titándioxid, kozmetikai pigment, karácsonyi illóolaj keverék
Maria Loley: A kis betlehemi csillag
Karácsonyi mese felnőtteknek
A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az
égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre -
éppen ez volt bánata. Hajnalban nem az ő fénye világított a legerősebben, nem ő
volt az Esthajnalcsillag. A Nagy Medve sem ő volt, de még csak a gyeplő sem a
Göncölszekér rúdjánál.
Amikor látta, hogy a betlehemi istálló feletti csillag
milyen erősen fénylik, ezt gondolta: - Én is szeretnék egyszer így világítani!
Egyszer ott állni az istálló felett, ahol a gyermek megszületett! De a Föld
nagyon távol volt.
A gyermek a jászolban mégis meghallotta kívánságát. És a
sok-sok más csillag között a kis csillagot is meglátta.
Ezután a következő történt: a kis fehér pont lassan
kezdett kiválni a Tejútból, és süllyedt mélyebbre, egyre mélyebbre. Ahogy egyre
ereszkedett, úgy lett mindig nagyobb és nagyobb. Már olyan nagy lett, mint egy
kéz, öt sárga csóvaszerű nyúlvánnyal. Úgy nézett ki, mint egy igazi csillag. És
ekkor nagy csöndben leereszkedett egészen az istállóig. Odacsücsült a jászol
szélére, de kissé ijedtnek látszott. Mária, aki éppen aludt, csodálkozott, hogy
egyszerre mégis milyen világos lett.
- Karácsony van - mondta a gyermek a csillagnak -,
kívánhatsz valamit. Tudom, hogy van egy nagy kívánságod.
A kis csillag látta a gyermek arcát, amint éppen
rámosolygott.
- Nincs semmi kívánságom - mondta a kis csillag,
egyáltalán nem szerénységből. Valóban elfelejtette, amit korábban oly nagyon
kívánt magának. - Egyet szeretnék csak - mondta ki végül. - Hadd maradjak itt,
a közeledben, ahol téged láthatlak. Mindig melletted szeretnék lenni.
Maradhatok?
- Igen - válaszolta a gyermek. - De csak úgy maradhatsz
velem, ha elmész. El az emberekhez, akik itt laknak a Földön. S ha elmondod
nekik, hogy láttál engem.
- Az emberek nem fogják megérteni az én nyelvemet, s nem
fognak hinni nekem - mondta a kis csillag. - És ... hogyan jutok el hozzájuk?
Mind a házukban vannak. Az ajtók zárva, s olyan hideg van.
- Épp azért, mert hideg van, neked kell odamenned és
felmelegítened őket. Az ajtók? Én magam fogom azokat kinyitni. Én is ott leszek
azoknál az embereknél, akikhez te elmész.
A kis csillag hallgatott. Még kisebbnek érezte magát,
mint korábban.
Amikor a gyermek látta, hogy a csillag szomorú,
rámosolygott:
- Ha rászánod magad, ajándékozok neked valamit. Minthogy
öt csillag-ágad van, öt dologgal ajándékozlak meg téged. Ahova elmész, ott
mindig világos lesz. Az emberek meg fogják érteni beszédedet. Meg tudod majd
érinteni a szívüket. A szomorúakat fel tudod majd vidítani, s végül a
békétleneket ki tudod engesztelni.
- Megpróbálom! - mondta a kis csillag. Ahogy indulni
készült, érezte, hogy a fényből, amely a gyermeket körülvette, egy kevés ő
mellé is szegődött. Egy kevés a melegségből és az örömből s az ő békéjéből.
A istálló fölötti kis csillag továbbra is apró és
fénytelen maradt, láthatatlanul vándorolt a Föld fölött. Vitt viszont egy
titkot magával, amelyről a többi csillag semmit sem sejtett: rá mosolygott a
gyermek, s őt küldte útra. Hitet adott neki, hogy miért, alig tudta felfogni.
Épp hogy elindult, egy kunyhóhoz ért. Egy öregasszonyt
talált ott, az asztalra könyökölve. Alig vette észre, olyan sötét volt a
házban.
- Jó estét! - köszönt a kis csillag. - Sötét van itt
nálad. Bejöhetek?
- Nálam mindig sötét van - mondta az öregasszony. - Még
akkor is, ha fényt gyújtok. Vak vagyok. De kerülj beljebb, akárki vagy is.
- Köszönöm - mondta a kis csillag, s leült az asztalhoz
az asszony mellé. S amint ott ültek, a csillag elmesélte hosszú útját az égből,
s azt, amit Betlehemben átélt. Olyan szépen mesélt, hogy az asszony azt mondta:
- Mintha én is látnám a gyermeket a jászolban. De hát én vak vagyok, s a
gyermek is messze van. Ha nálam maradsz, akkor világosabb lesz. Maradj nálam,
akkor nem leszek annyira egyedül.
- Te már soha többé nem leszel egyedül - mondta a
csillag. - A gyermek fénye most már mindig nálad marad! De milyen különös is ez
a fény: csak akkor tudod megtartani, ha tovább ajándékozod.
- Értem - mondta az asszony.
Miután elbúcsúztak, az asszony bezárta kunyhója ajtaját,
s elindult a mezőkön keresztül. Úgy ment, mint bárki, aki lát. Az úton előtte
ott volt a fény. Az a fény, amit a világtalanok is látnak.
A kis csillag boldog volt. Még sok ajándékot kellett
szétosztania, s a karácsonyestnek sem volt még vége. De nem ért a dolga végére.
Még ma is ott vándorol a Föld fölött. Esténként a csillagos égen meg tudom
neked mutatni, hogy valamikor hol volt. De hogy ma hol van, azt nem tudom. Azt
viszont tudom, hogy azokhoz mind elmegy, akik kívánnak valamit. Az asszony azt
kívánta, hogy csak annyira lásson, hogy útra tudjon kelni. De maga a kis
csillag is, ma is még csupán egy kis fehér pont lenne az égen, ha nem lett
volna egy nagy-nagy kívánsága.
Fordította Szende Ákos
Minden kedves olvasómnak kívánok reményteli várakozást és csodás adventi időszakot!
Minden kedves olvasómnak kívánok reményteli várakozást és csodás adventi időszakot!
Liebe Judith,
VálaszTörlésWas für eine schöne Geschichte! Und was für eine schöne Seife! Ich wünsche Dir eine schöne und besinnliche Vorweihnachtszeit!
Viele Grüße
Petra
Liebe Petra,
TörlésVielen Dank,das wünsche ich Dir auch! Ich empfinde die Adventszeit als schönste Zeit des Jahres. Für mich ist sie voller toller Stimmung und Erwartung des Weinachtsfestes.:)
Hát ez egy igazi mestermű!!! Gratulálok, őszinte csodálód vagyok.
VálaszTörlésAz elismeres egy regi szappanos tärstol különösen jol esik.:) Köszönöm Ancsi!
Törlés